Két hete volt a 45. születésnapom.
Egyébként sem éreztem magam valami fényesen.
Lementem reggelizni. A feleségem azt sem mondta: Jó reggelt, nemhogy Isten éltessen...
A gyerekek sem mondtak semmit, teljesen hidegen hagytam őket.
Útközben az irodába menet, már teljesen levert voltam.
Beléptem az ajtón és Mari, a titkárnőm felállt és így szólt:
Isten éltesse sokáig, főnök!
Na, ettől mindjárt egy kissé jobban lettem. Legalább egyvalaki nem felejtkezett el rólam!
Délig dolgoztam.
Pontban 12-kor Mari kopogtatott az ajtómon és azt mondta:
– Főnök, ma van a születésnapja. Menjünk el ebédelni, csak mi ketten!
Nem a szokásos étterembe mentünk, hanem egy kis meghitt vidéki vendéglőbe, hogy egy kicsit magunk lehessünk.
Ittunk két Martinit és elégedettek voltunk a kitűnő ételekkel.
A visszaúton Mari azt mondta:
– Tudja, olyan szép ez a mai nap, és ma van a születésnapja. Ne menjünk vissza az irodába! Menjünk fel hozzám és igyuk meg ott a délutáni kávét!
Így felmentünk a lakására, s kávé helyett megittunk még két Martinit, és kényelmesen elszívtunk egy-egy cigarettát.
Egy idő után Mari így szólt:
– Ha Önt nem zavarja, felveszek valami kényelmesebbet. Csak beszaladok a hálóba, azonnal itt vagyok.
Néhány perc múlva jött is, a kezében egy születésnapi tortával,
s őt követte: a feleségem, a gyerekeim és a közelebbi munkatársaink
és a Happy Birthday-t énekelték.
És én ott ültem a heverőn, és ....... a zoknimon kívül nem volt rajtam semmi .
Utolsó kommentek